Életeket menthetett volna, ha a Fidesz plakátkampányai a szűrővizsgálatokról szólnak – interjú Vokó Zoltán népegészségügyi államtitkárral

Az egészségügyi kormányzat kiemelt célja, hogy csökkentse az elkerülhető halálesetek számát. Ez azonban nem megy lakossági szemléletváltás nélkül. Buga László, a kórházi fekvő- és járóbeteg-szakellátásért felelős államtitkár is arról beszélt egy konferencián, hogy az egészségben eltöltött évek 80 százalékban függenek az életmódtól és csak 20 százalékban az ellátórendszertől. Mivel a népegészségügy fő feladata az, hogy az embereket egészségesebb életmódra késztesse, a jelek szerint ettől az államtitkárságtól várja a nagy eredményeket a kormány. Vokó Zoltán: Az egészségügy valóban egyik legfontosabb szakterülete a népegészségügy, ráadásul tényleg nagyon sok a tennivaló. Nem azt mondom, hogy nem történt semmi az elmúlt húsz évben, de lényegesen többet kellett volna tennie a népegészségügy területén a mindenkori kormánynak. Pedig épp most méltatja a szakma azt a 2012-es népegészségügyi döntést, amivel betiltották a dohányzást zárt térben. Szakértők ezzel hozzák kapcsolatba azt az ön és Kiss Zoltán által, a Semmelweis Egyetem és az MSD együttműködésében készült friss, HUN-CANCER EPI-kutatást, amely szerint 13 év alatt 60 százalékkal csökkent a dohányzással összefüggő daganatos megbetegedések száma az aktív 40-59 éves korosztályban. V. Z.: A nemdohányzók védelmében hozott intézkedés valóban világosan megmutatja, hogy milyen nagy hatása lehet egy megfelelő népegészségügyi intézkedésnek. Ugyanakkor ezt az eredményt látva még elkeserítőbb konstatálni, hogy hány ehhez hasonlóan nagyhatású döntés születhetett volna az elmúlt években, évtizedekben, ha a mindenkori kormány komolyan veszi a népegészségügyet. Miért becsülik alá a kormányok a népegészségügy fontosságát? V. Z.: Ha nem olyan katasztrófahelyzetről van szó, mint például a Covid-járvány, akkor a népegészségügyi intézkedések sokáig nem látványosak, az eredmények csak évek múltán kezdenek látszani. Ez viszont nehezen illeszthető a politikai logikába, a politikusoknak nehézséget okoz elköteleződni olyan döntések mellett, amelyeknek csak öt-tíz év múlva lesz hatásuk. Ráadásul egy krónikusan alulfinanszírozott egészségügyben az akut, az egészségügyi ellátórendszerben jelentkező kihívások elvonták az erőforrásokat a népegészségügyi intézkedésektől. A Tisza-kormány szerint a fekvőbeteg-ellátásban 2544 ellátóegység közül 464 egyáltalán nem, vagy csak részben üzemel. Ha az ágazat frontvonalában ilyen kritikus a helyzet, akkor hogyan jut majd pénz a népegészségügyre? Mi a garancia, hogy ez a kabinet valóban másként, a helyén kezeli majd ezt a területet?