tech_surveillance300 wordsRead on Arc Codex

Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor

„Megbeszélést tartottunk Dr. Sulyok Tamás volt köztársasági elnök úrral a Sándor-palotában az elnöki feladatok folytatásáról” – írta csütörtök este Facebook-oldalán Forsthoffer Ágnes, aki az Országgyűlés elnökeként vette át a köztársasági elnöki megbizatást, miután elődje a 17. alkotmánymódosítás értelmében távozni kényszerült hivatalából. https://hvg.hu/itthon/20260718_magyar-kozlony-sulyok-tamas-alairas-alaptorveny-modositas „Fontosnak tartottam ezt a személyes találkozást, a gondolatok megosztását. Elnök úr külön kiemelte számomra a hivatal munkatársainak szakmai felkészültségét. Ők lesznek azok, akik biztosítják a stabil működést és a folytonosságot az új köztársasági elnök megválasztásáig tartó átmeneti időszak alatt is. Köszönjük munkájukat!” – írta Forsthoffer, majd a rövid közlemény végén minden jót kívánt Sulyok Tamásnak, illetve jelezte: minden rendben megy tovább. Sulyok Tamás szombaton írta alá az Alaptörvény 17. módosítását, amellyel egyúttal az ő megbízatása is megszűnt. Jogkörét ideiglenesen az Országgyűlés házelnöke, Forsthoffer Ágnes vette át, de közben elkezdődött az „átmeneti” elnök kiválasztása is, aki Magyar Péter bejelentése szerint az alkotmányozási folyamat végéig költözhetne be a Sándor-palotába. Magyar a Tisza-frakció egyhangú támogatásával Polgár Juditot kérte fel a feladatra, a sakkozó azonban nem vállalta a felkérést. Sulyok kedden jelentkezett először a nyilvánosság előtt egy friss Facebook-borítóval, illetve a közösségi oldalán megváltoztatta a profil leírását arra, hogy „volt köztársasági elnök”. Szerdán a Mandinerben jelent meg egy interjú a leköszönő elnökkel, amiben értékelte saját ciklusát, reagált azokra a jobboldali hangokra, miszerint megfutamodott, de fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy a törvényi kötelezettségnek tett eleget, amikor feleségével együtt beköltözött az elnöki rezidenciára, de egyikük sem szeretett ott lakni. https://hvg.hu/itthon/20260722_sulyok-tamas-minden-jogasz-szamara-vilagos-hogy-az-allamfonek-nincs-politikai-felelossege Később nyilvánosságra került a záró vagyonnyilatkozata, amiből megtudtuk, hogy jelentős, százmillió forint nagyságrendű megtakarítással vág neki új életszakaszának, miután összesen mintegy 124 millió forintnak megfelelő, az ingatlanportfólióján felüli, mozdítható vagyonnal költözik ki a Sándor-palotából. Forsthoffer Ágnes pedig már munkába is állt, az ideiglenes államfő első törvényét csütörtökön írta alá, ami estére meg is jelent a Magyar Közlönyben: https://hvg.hu/itthon/20260723_megjelent-az-iskolakezdesi-tamogatasrol-szolo-torveny-amit-mar-forsthoffer-agnes-irta-ala Nyitókép: Facebook / Forsthoffer Ágnes

How it works

Once you click Generate, Ollama reads this article and crafts 5 comprehension questions. Your answers are graded against the article content — general knowledge won't be enough. Score 70+ to count toward your certificate.

Questions are cached — you'll always get the same 5 for this article.