Alig ért véget, máris egy új, felkavaró néznivalóval tértek vissza a Stranger Things készítői

Engedd, hogy ez a tematikus ünnepi kötet elkalauzoljon a december titkaihoz, a csendes készülődéshez és a fáradt ünnepi sóhajokhoz. MEGVESZEM- Kultúr - Cinematrix - tévé - sorozat - horror - első évad - pilot - duffer tesók - stranger things - esküvő - ajánló - tv - kritika Alig ért véget, máris egy új, felkavaró néznivalóval tértek vissza a Stranger Things készítői A Nagyon rossz előérzetem van, a Netflix március 26-án bemutatott sorozata úgy ömleszti a nézőjére a felkavaró horrorjeleneteket, hogy nem csodálkoznék azon se, ha valaki az első öt perc után lelövi az egészet, mondván, mi ez a katyvasz. Pedig megéri esélyt adni ennek a próbálkozásnak, még mindig ez az a műfaj, amibe jóformán bármi belefér, nincsenek határok, amiket nem illik átlépni. A showrunner, a korábban az ugyancsak végtelenül furcsa Brand New Cherry Flavort forgatókönyvíróként jegyző, de a Guillermo del Toro-féle Cabinet of Curiosities című horror antológián is közreműködő Haley Z. Boston pedig beleadott apait-anyait, hogy megüljék a gyomrunkat a látottak, de úgy rendesen. Aztán executive producerként ott vannak még a sorozat mögött a Duffer tesók is, ami miatt úgy őszintén aggódtam, főleg a Stranger Things AI-szagú utolsó évada után. Pedig nem kellett volna, úgy tűnik, a bukott renoméjú fivérek átengedték Bostonnak a kormányt. A történet középpontjában Rachel (Camila Morrone) áll, aki majdnem elalszik a volánnál, erre fiúja, Nicky (Adam DiMarco) egy különösen beteg, helyi sorozatgyilkosról szóló true crime sztorival kezdi szegény lányt nyomasztani, hogy ébren tartsa őt: egy őrültről, aki Barbie baba cipőket hagy maga után minden alkalommal, miután valakinek elnyisszantotta a nyakát. Már ennyiből látszik, hogy a Nagyon rossz előérzetem van nem lesz az a kifejezetten szívderítő néznivaló, de ahogy haladunk előre, úgy jönnek az egyre darkosabb elemek. Például Nicky családja, aki komplett őrültekből áll, és ha a riasztó előjelekből ennyi nem lenne elég, akkor akad itt kibelezett rókaholttest, egy autóban magára hagyott kisbaba, és egy ráadás rémmese, ami simán ráhozza a frászt a felnőttekre is, nem csupán a gyerekekre. Azzal, hogy egy kicsit túl megfoghatóan, túl valóságosan hangzik, mintha tényleg látta volna az azt elmesélő karakter. Szerencsére a főszereplő, Camila Morrone már az elejétől a hátán viszi ezt a Twin Peaksre hajazó agybajt, bár mondjuk meg kell feszülnie néha, mert az írók mintha az első brainstorming után mindent leforgattak volna, az összes ötletüket felhasználva, válogatás nélkül. Szóval a pilot hatalmas katyvasz, még ha helyenként rá is hozza a frászt az emberre. Morrone-nak úgy nagyjából 30 percig kell tartania a frontot, onnantól köszönt be ebben a Netflix-sorozatban a tényleges, központi téboly. Kitömött kutyákkal és eszementre festett családi portréval körítve, s köszönhetően annak, hogy a zavarodott családanyát Jennifer Jason Leigh kellően szétesetten játssza, és ugyancsak kiemelésre érdemesen hátborzongató, amit Gus Birney a vőlegény lánytesója, Portia szerepében előad. Utoljára egy videójátékban, a Resident Evil 7-ben láttam hasonló családi tébolyt, ahol a titokzatos kórtól megfertőzött Baker család igyekezett kinyiffantani egy Ethan nevű fiatalembert, aki három éve eltűnt barátnőjét kereste egy ódon vidéki házban. Itt is valami hasonló a körítés, csakhogy Rachel önszántából megy, kíváncsi leszek, mennyi ideig tart majd, hogy visítva meneküljön. Az első részben látott flashforward szerint jó sokáig, mert abban mindenhol vér folyik, ő meg lesokkolva áll a menyasszonyi ruhájában. Úgy nagyjából a második epizódra válik egyértelműbbé, hogy mi is itt igazán a készítői szándék. Haley Z. Boston arról próbál előadni nekünk egy horrorisztikus tanmesét, hogy a férj-feleség státusz hogy ki tud fordítani magából valakit. És egyáltalán, mennyire ijesztő, ahogy a vőlegény és a menyasszony eljutnak végül a házasságig. Főleg ennél a famíliánál, ahol az esküvői ruhapróbán a női karakterek nagy ollókkal, régi eljegyzési gyűrűkkel és őrült tekintetekkel felszerelkezve próbálják a saját képükre szabni szerencsétlen leányzót. Aki minden intő jel ellenére se csinál egy hátraarcot, hogy meneküljön a francba. Szép nő pedig Camila Morrone, biztosan találna olyat, aki nem hoz ennyire flepnis rokonságot magával. A fényképezés még Netflix-mércével is borzalmas, el nem tudom képzelni, hogy ha aki tévén nézi, az az indokolatlanul sok, sötéten fényképezett jelenetből ki tud hámozni bármit. Értem én, hogy a nyomasztás a cél, de alapból a karakterek, a sztori megteszik, amit kell, és bár vannak bőven üresjáratok, öncélú ijesztgetések, amelyek majdnem trash-be tolják a végeredményt, még sincs szükség az efféle olcsó húzásokra. A Trónok harca óta lett ekkora divat, és a streaming-ipar egy kicsit túl lelkesen vetette bele magát ebbe a „minden sötét, még a fény se pislákol az alagút végén” vonulatba, ami nagy kár szerintem. Vissza kéne valahogy hozni a színeket a sorozatokba, mert a nézhetőségnek nagyon sokat árt ez. A horog, amit a készítők ezzel a sorozattal a szánkba akasztanak, azért működik. Engem legalábbis húzott magával a többé-kevésbé jó írás, és hogy mégis mi lesz Rachellel, és milyen további borzalmakat zúdítanak a főszereplő nyakába. De tényleg csak a fura horrorok rajongóinak tudom ajánlani a Netflix újdonságát, mindenki más kerülje. Főleg evés közben ne tessék nézni, mert teli van undorítóbbnál undorítóbb, gyomorforgató jelenetekkel. 7/10 A Nagyon rossz előérzetem van szinkronnal és magyar felirattal nézhető már a Netflixen. Rovataink a Facebookon